Sajtótájékoztató a borsi Rákóczi Ferenc kastély felújításáról

Borsi th

2018. február 14-én 14 órától a borsi Rákóczi várkastélyban sajtótájékoztatót tart dr. Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára és dr. Diószegi László, a II. Rákóczi Ferenc nonprofit szervezet igazgatója a várkastély felújításával kapcsolatosan. Több mint 800 millió forintot biztosított a Magyar Kormány a borsi Rákóczi kastély felújítására és kötött szerződést a munkálatok megszervezésével és lebonyolításával megbízott II. Rákóczi Ferenc nonprofit szervezettel. A kelet-szlovákiai település XVI. században épült kastélyát Lórántffy Zsuzsanna és I. Rákóczi György építtette ki pompás reneszánsz kastéllyá. Itt született 1676 márciusában II. Rákóczi Ferenc fejedelem. Az épület 1711 után az Aspremont, a Trautschon, az Erdődy, majd Szécsényi családok tulajdona volt. A kastélyt 1945-ben államosították, a nyolcvanas évekig iskolaként, munkásszálásként, raktárként használták, majd 1990-ben a borsi önkormányzat tulajdonába került. Első felújítása a nyolcvanas évek végén kezdődött meg, de 1990-ben félbeszakadt. Csaknem egy évtizeddel később szlovák és magyar állami támogatásból, valamint pályázati pénzekből ismét elkezdődött a rekonstrukció, de forráshiány miatt 2006-ban újra megálltak a munkálatok. A várkastély felújításának Áder János köztársasági elnök és a szlovák elnök adott újabb lendületet, amikor a felek megerősítették, hogy a két ország együttműködik az épület felújításában. A tervek szerint a kastély teljes körű felújítását követően a kastélyban II. Rákóczi Ferenc életét és korát bemutató kiállítás kap helyet.

Kiegészítő információk