Kitekintő

deutsche th

Kitekintő: a Német Műemlékvédelmi Alapítvány

Korábban Facebook-oldalunkon már megosztottunk egy írást, amely a Teleki László Alapítványhoz hasonlóan műemlékvédelemmel foglalkozó holland szervezet, a Stadsherstel munkáját mutatta be (https://m.magyarnarancs.hu/lokal/a-mezeskalacs-hazak-ujrahasznositasa-114889).

Most röviden egy kiválóan működő német alapítvány, a Deutsche Stiftung Denkmalschutz (Német Műemlékvédelmi Alapítvány) tevékenységéről szólunk.

Németországban körülbelül egymillió műemlék található, melyek kezelését, megóvását szövetségi szintű törvény határozza meg, a műemlékvédelmi feladatokat pedig tartományi szinten szervezik. Emellett szükség van civil szervezetek, alapítványok munkájára is, hogy minél több értékes örökséget tudjanak átmenteni az utókor számára.

A legnagyobb németországi műemlékvédelmi civil szervezet a Deutsche Stiftung Denkmalschutz, amely 1985 óta létezik, és nagyjából 200 ezer támogatója van; ők kisebb-nagyobb összegekkel rendszeresen hozzájárulnak az alapítvány fenntartásához, munkájának elvégzéséhez. Az alapítvány eddig nagyjából ötezer műemlék megújításában vett részt, és több mint 500 millió eurót mozgatott meg a műemlékvédelmi célok érdekében. Ez a szervezet hozta létre és szervezi az országos Nyitott Műemlékek Napját is (amelyet idén Ulmban nyitnak meg), ezenkívül rendszeresen tart előadásokat iskolákban, hogy az ifjabb nemzedéket is megismertesse a német örökségvédelemmel.

Az alapítvány évente körülbelül 400 projektben vesz részt, ám, hívják fel a figyelmet honlapjukon, rengeteg műemlék van akut veszélyben az országban, ezért folyamatosan dolgozniuk kell. Kiváló honlapjukon mindig láthatjuk, éppen milyen projekteken dolgoznak (https://www.denkmalschutz.de/denkmale-erhalten/aktuelle-projekte.html), de van olyan aloldal is, amelyen a legveszélyeztetettebb épületek „megsegítésére” gyűjtenek (https://www.denkmalschutz.de/denkmale-erhalten/denkmale-in-not.html).

Kiegészítő információk