Az erdélyi Hunyad megyében, Dévától 24 kilométerre fekvő Nagyág (románul Săcărâmb, németül Sekerembe) település első írásos említése 1465-ből való egy történeti szótárban. Kezdetekben a német telepesek Kálváriahegynek is nevezték településüket.
A település sikerének záloga az itt fellelhető nagy mennyiségű színesfémek – elsősorban arany – könnyű kitermelhetősége volt. A település tehát csehországi és német bányászokkal benépesített bányásztelepülés. E státusza miatt ragadt rá az Európa Eldorádója jelzős szerkezet. A XVIII. és XIX. században a bánya a bécsi udvar gazdagságának egyik fő forrása, ezért büszkesége volt.
A település robbanásszerű fejlődése tehát a Gubernium megszületése után, a XVIII-XIX. században történt. A XVIII. század második felében különösen jelentős építkezések voltak. Egy 1795-ben, Andreas Stütz által kiadott „albumban” egy kórház, egy iskola, a piac, egy üzlet, a sörfőzde, és két kocsma rajza is szerepel. De ez nem volt minden; ebben az időben a bányászvárosban a sörfőzdével együtt összesen 5 üzlet, 17 kocsma, 3 malom, és 7 mészárszék működött!
Kiemelt státuszát az is jól példázza, hogy 1852-ben Ferenc József császár is meglátogatta a települést. A politikusok látogatásain túl a bányamérnökök sokasága látogatta az egész világból. A kiemelkedő érdeklődést az is magyarázza, hogy a bányát az adott kor legjobb technológiáival szerelték fel, sőt itt fejlesztették tovább azokat.
Érthető tehát, hogy a lovagi címmel kitüntetett Joseph Franzenau, a régió bányafelügyelője 1835-ben éppen itt alapította meg Erdély első bányamérnöki iskoláját. Az oktatás nyelve egészen 1881-ig német volt. Ezután vezették be a magyar nyelvű képzést.
A településnek híres szülöttjei is vannak. Legismertebb közülük Lönhart Ferenc erdélyi katolikus püspök (1819-1897). A XIX. század elején a román felvilágosodásnak is egyik központja volt. Nagyág görögkatolikus dékánja, Vasile Colosi is szerzőtársa volt a négynyelvű egyben első román nyelvű lexikonnak, az úgynevezett Budai lexikonnak.
A település festői helyen fekszik, tulajdonképpen egy hatalmas vulkáni kráter gödrében, illetve peremtaréján. A táj szépsége a múltban megejtett sokakat, s mi is gyönyörködhetünk e látványban az római katolikus templom platójáról.
A templom helyén már 1753-ban épült egy fából készült kápolna. A mellette felépülő plébánia épületébe ugyanakkor egy ferences szerzetes költözött. 1765-ben a kápolna helyére egy nagyobb méretű fatemplom épült. Az ez elé 7 hónap alatt 1777-ben, immár kőből épült és homlokzati óratoronnyal együtt templomot Kollonits László püspök szentelte fel „Kisboldogasszony” titulussal. A templom szentélyével észak felé fordul. A templom egyszerű barokk szerkesztésű síkmennyezetes teremtemplom, egyenes záródású szentéllyel. A torony már inkább copf – tehát klasszicizáló későbarokk – stílusban épült. A templom építését követően, valamikor a XIX. század elején emelték a plébániaépületet.
A ma látható berendezések zöme is egykorú a templommal. Különös figyelmet érdemel a főoltár a benne található főoltárképpel, illetve a mellékoltárok a szép, ám minden bizonnyal későbbi, utólagosan elhelyezett szobrokkal. A tiroli típusú szobrok egyike Máriát, míg a nyugati oldalon lévő oltárban Szent Barbarát, a bányászok védőszentjét ábrázolja. A jelenlegi szószék talán már inkább a XIX. század elején készült. Az egykori mellékoltár Szent Barbara olajképe ma a plébániaépületben látható.
A templom belső falait és mennyezetét 1968-ban késő historizáló stílusban átfestették. Ennek során a templom eredeti mennyezeti seccóit elpusztították. E historizáló kifestés is eltűnt mára. A megújuló templom falainak átfestése az elmúlt években történt meg.
A toronyban lévő nagyobbik harang igazi különlegesség. Késő középkori, valószínűleg 1442-ben öntötték. Lehet, hogy Nagyág bányavárosa török kor előtti életének egyetlen tárgyi eleme. A kisebbik harang 1935-ben öntetett Aradon.
Ahogy a város életében, úgy a templom életében is az említett századforduló volt a fénykor. Ekkor volt itt hosszú ideig plébános Joseph Lamasch, aki egy egyházi naplót is vezetett az eseményekről, amit a „Historia Domus Diarum Romano-Catholicae Parochialis Montanae Ecclesiae Nagy-Agiensis” címmel látott el. E Historia Domus a település profán történéseire is kitér, így komoly forrásértékkel bír.
A templomhoz ma szórványgyülekezet tartozik. Szertartást csak szórványosan, illetve a búcsúja napján, szeptember 8-án tartanak benne. A templom mozdítható értékeit a kiszolgáltatott helyzet miatt Dévára szállították a ferencesekhez, akik az alkalmi szertartásokat is ellátják.

(Szöveg: Écsy Károly és Káldi Gyula)