Január 16-án Budapestre, a Teleki László Alapítványszékhelyén várták azokat a kérelmezőket, akik támogatást nyertek ingatlanuk felújítására a Népi Építészeti Program keretében.
A nyertes kérelmezők és az érdeklődők először meghallgatták Dr. Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatójának rövid köszöntését, majd a Népi Építészeti Program szakmai vezetője, Vukoszávlyev Zorán előadását. Ezután a mentori hálózat vezetője, Dobosyné Antal Anna mutatta be a mentori szervezetet: a nyertes kérelmezők az adott régióban megbízott szakemberrel működhetnek együtt. (A hálózatról itt olvashat bővebben)
A szakmai napon maguk a mentorok is részt vettek, így a nyertes kérelmezők rögtön fel is vehették velük a kapcsolatot, megfogalmazhatták kérdéseiket.
A mentorok bemutatása után Litvai Enikő könyvvizsgáló, pénzügyi szakértő tartott prezentációt, amelyben számba vette, mire érdemes különösen figyelni a támogatások felhasználása során.
A nyertes kérelmezők ez után jogi szakértő jelenlétében aláírták a szerződéseket. 2020. január 30-án hasonló program alkalmával kerül sor a fennmaradó szerződések aláírására.