Magánmúzeum nyílt Háromhután

A Zempléni Tolcsva patak mentén, Háromhután áll az az egykori lakóház, amelynek falai között 2024. május 4-én megnyílt a Vitéz Csupka Károly Hadimúzeum. A homlokzathímekkel díszített épületet XIX. század végén emelték, vakolatába karcolt dátuma alapján 1928-ban alakították ma is látható formájára. Az 1947-ben elhagyott lakóház mára nem csupán megújult, de újra méltó használatba került, biztosítva annak hosszútávú fennmaradását. A felújítás szakmai előkészítéséhez és kivitelezéséhez is hozzájárult a Népi Építészeti Program támogatása. Ennek során a terméskőfalak és ácsszerkezetek megerősítését, a tető felújítását, héjazatcseréjét végezték el, kialakították az épület körüli vízelvezetést. Helyreállították gazdagon díszített homlokzatát, tűzhelyét és kéményét, restaurálták és pótolták nyílászáróit, köztük a szoba eredeti ablakait. A tulajdonos Verbovszki család értékmentő szándékának köszönhetően sikerült a település népi építészetének e kiemelkedő példáját megőrizni az utókornak és helyet biztosítani a XX. század katonaéletét bemutató gyűjteménynek.
Jelenleg a kiállítás előzetes egyeztetés után, ingyenesen (becsületkassza) látogatható, az állandó nyitvatartási rend kialakításáig. Érdeklődni a +36 30 604 9311-es telefonszámon, vagy a verbovszkidani@gmail.com e-mail címen lehet.
További információkhoz a múzeum közösségi oldalán juthatnak.