XIX. századi lakóház felújítása valósult meg Tiszakürtön

Az alföldi község a Tiszazugban, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye délnyugati sarkában fekszik. A Rózsa utcában áll a település egyik kiemelkedően szép portája. A lakóház szerkezetei – annak ellenére, hogy az épület a használat során több felújításon esett át – szerencsésen eredeti kialakításukban maradtak fenn. Falai vályogtéglával rakottak. Fafödémjének hosszanti mestergerendával gyámolított gerendái núttal díszítettek, a gerendák közti felületek nádalt, tapasztott vakolattal és meszeléssel fedettek. Náddal héjalt ollóágasos fedélszéke is eredeti, építéskori szerkezet. Az udvari oldali tornác vaskos téglapilléreit és a tornácot lezáró félpilléreket vakolatból húzott fejezettel díszítették. Az utcai oromfal igazi különlegesség: a tetőszerkezet gerendáiba függőlegesen ékelt karókkal kialakított fonott és tapasztott vesszőfal, amelyen a bevilágító ablakot a paticsból alakított szívmotívum díszíti. Ennek félköríves mezőjében látható az építés éve, 1858. Az épület értékes tartozékai a jelentős részben eredeti, építéskori nyílászárók, négyzetes osztású pallótokos ablakok, gerendatokos ajtók, valamint a tisztaszoba búboskemencéje szintén építéskoriak.
A Népi Építészeti Program két támogatása is hozzájárult az értékes lakóház felújításához: 2021-ben elkészültek a felújítást szakmailag előkészítő építéstörténeti dokumentáció, értékleltár, szakvélemények és tervdokumentáció, majd újabb támogatással 2022-ben megvalósultak a teljes körű felújítás kivitelezési munkái.
A tornácra később beépített XX. század elejéről való palánk-korlát, stílusában, jellegében nem illeszkedett az épülethez. Ennek eltávolításával, valamint a hátsó kamra bejárata elé utólag állított előtető és a kamra kéményének elbontásával az épület udvari homlokzata visszanyerte építéskori megjelenését. A tető a sérült, repedt szerkezeti elemek cseréjével, faanyagvédelmi kezeléssel, a kéményfejezet javításával és a korhadt, mohás nádfedés cseréjével újult meg. A főként a lábazati szakaszon felázások nyomaival, mészpergéssel, kisebb omlásokkal károsodott falakat a vakolat helyreállításával, meszeléssel újították fel. A nyílászárókat a szükséges illesztések után, hasonlóan a mészrétegektől megszabadított födémgerendákhoz, azok tisztítását követően lazúros felületkezeléssel látták el. A belsőkben a falak nedvesedését okozó betonaljzatra fektetett padlóburkolatokat cserélték, a meglévő hajópadlókat is felújították, a kemence tapasztása és meszelése is megújult. A tornác új padlástéglaburkolatot kapott. A fűtésrendszer korszerűsítésével eltűnt a lakóház homlokzatán eddig megjelenő gázcső-rendszer. Az épület további nedvesség elleni védelmét a falak szellőzését gátló járdák és burkolatok bontásával, és a homlokzati falak mentén kialakított szivárgó rendszerrel és kavicsággyal biztosították. A lakóház jellegéhez nem méltó drótkerítés helyett új, a történeti épülethez illeszkedő deszkakerítés épült, így a felújítással az egész porta utcaképe is megújult.