Az elsősorban archaikus népművészetéről, néptáncairól és népzenéjéről ismert csángó világ számára a 20. század hozta el magyar nyelvű értelmisége kibontakozásának lehetőségét: a fiatal tehetségek ma már egyebek között a költészet és a tudomány területein is jeleskednek. A népcsoport idősebb tagjai közül sokan még ma is népviseletben járnak a mindennapokban, ünnepnapokon pedig szinte mindenki magára ölti ezeket a ruhadarabokat. Népdalkincsük a magyarság ázsiai tartózkodásának idejére nyúlik vissza, gazdag tárházát kínálva a pentaton dallamoknak – mondta el A moldvai csángók élete – versben, prózában, énekkel és tánccal előadva című szombati program kapcsán Diószegi László, a Teleki László Alapítvány elnöke, aki egyben a program szerkesztő-rendezője volt.
Mint rámutatott: mostanáig kevés figyelem irányult a csángó költészetre. Moldva soha nem tartozott a Magyar Királyság területéhez, ezért az évszázadok során – annak ellenére, hogy magyar nyelvű népcsoportról van szó – soha nem volt magyar iskola a területen. Ebből adódóan nem alakulhatott ki magyar írásbeliség és értelmiség sem. Elvétve ugyan akadt egy-egy pap vagy írástudó ember, aki birtokában volt ennek a kincsnek, de a magyar értelmiség csak a 20. században jelenhetett meg.
Az első csángó költő, Lakatos Demeter (1911-1974) maga is román iskolákba járt, és bár magyarul írta legértékesebb verseit, azokat román, illetve speciális, saját maga által kialakított írásmóddal vetette papírra. Költészetének különlegessége abban rejlik, hogy az általa beszélt – nyelvújítás előtti, nagyon archaikus – északi csángó nyelvjárásban írta műveit. Autodidakta költő volt – fizikai munkát végzett-, de rendkívül tehetséges volt, és különleges feltörekvési vágy mozgott benne: az írás mellett például színjátszó-irodalmi kört is vezetett – mondta a szervező.
A Ceausescu-időszakban olyan elnyomás alatt voltak a csángók, hogy Lakatos Demeter halála után az akkor kibontakozott tehetségek csak a rendszerváltás után, vagy annak közelében kerültek a nyilvánosság elé. A Magyarság Háza által útjára indított Rejtőzködő Kárpát-medence sorozat második állomásaként meghirdetett szombati rendezvényre két ilyen költőt hívtak meg a rendezők: a ma is Klézsén élő és alkotó Duma Andrást, és a somoskai születésű Demse Mártont, aki a Securitate zaklatásait maga mögött hagyva telepedett le Magyarországon.
A magyar állam és civil szféra támogatásával Moldvában 1990-ben, illetve 2000-ben elindult iskolán kívüli magyar nyelvű oktatási program eredményeit pedig két ifjú költő-, írónő képviseli: Diósi (Gábor) Felicia, akinek novelláskötete, illetve regénye is megjelent hazánkban, valamint Iancu Laura költő, aki idén kapott József Attila-díjat.
Mindkét író Csíkszeredán végezte a középiskolai tanulmányait az 1990-es évek elején, majd Magyarországon jártak egyetemre. Diósi (Gábor) Felicia „naiv” visszaemlékezéshez hasonló, a csángó világot, családot, élményeit bemutató prózákat ír, amelyeket kifejezetten lujzikalagori (Bákó megye) nyelvjárásban vet papírra. Iancu Laura ezzel szemben elszakadt a csángó világtól, és magyar irodalmi nyelvet használ írásaiban, amelyeket mégis áthat a csángó világ, valamint az Istennel való kapcsolat, amely erőteljesen jellemzi ezt a népcsoportot.
A hosszú évtizedes, évszázados elfojtás után a közelmúltban feltört ennek a népcsoportnak a megmutatkozási vágya – vélekedett Diószegi László, hozzátéve, hogy a fiatal írók köréből kiemelt két alkotó mellett, számos más területen is megjelent a csángó értelmiség. A programban elsősorban a csángó világot bemutató versek, a költők vidámabb, önironikusabb írásai, de a csángók világát jellemző drámai és sötétebb vonulat is helyet kapott.
A Csángóföld kincseit bemutató rendezvény egyben a Teleki László Alapítvány moldvai csángókkal foglalkozó kétnapos tudományos konferenciájának a záróeseménye, bepillantást engedve a moldvai táncok – vert kezes, a gergelytánc és serény magyaros – sajátosságaiba is.