Évkezdő beszélgetés Dr. Diószegi Lászlóval, a Teleki László Alapítvány igazgatójával

A borsi Rákóczi-kastély felújítása, Rómer Flóris-terv, Népi Építészeti Program, könyvkiadás, vándorkiállítás: a Teleki László Alapítvány mozgalmas évet zárt 2019-ben, 2020-ban pedig újabbak is társulnak az eddigi területekhez. Összegzés és előrenézés.

Melyek voltak 2019 főbb eseményei a Teleki Alapítványnál?
Amikor karácsony előtt összegyűltünk egy koccintásra, készültem a kollégáimnak egy listával, hogy mi történt az elmúlt évben. Magam is meglepődtem, mennyi mindennel foglalkoztunk. Először is ott vannak a nagy programok: a borsi Rákóczi-kastély felújítása, a Rómer Flóris-terv keretéből zajló programok, a tavaly az alapítványunkhoz került Népi Építészeti Program. De ezeken kívül legalább nyolc kisebb projektünk is volt. Kiadtuk például a Nyitra-vidéki falképfestészet a középkorban című, nagyon impozáns kötetet, szerveztünk konferenciát határon túli műemlékekről, részt vettünk a belgrádi Hunyadi-szobor felállításának előkészítésében, ami nagyon fáradságos és bonyolult feladat volt. Szerveztünk műemlékes továbbképzést Szerbiában, megszerveztük a a beregszászi Bethlen-kastély kutatását. Utóbbi nagyon komoly diplomáciai manővereket és találékonyságot igényelt, nagyon büszke vagyok rá, hogy sikerült. Megvalósítottuk Kolozsváron a házsongárdi temetőben a Bethlen-kripta renoválását. Természetesen folytatta, és idén is folytatja vándorútját az Ideje az építésnek című kiállításunk. És persze tavaly is megtartottuk az Egy nap Budapesten elnevezésű programot: ilyenkor határon túli magyar gyerekeket látunk vendégül, délelőtt elvisszük őket a Művészetek Palotájába, ahol megnézik Páva Matiné című ismeretterjesztő néptáncos, népzenei műsort a Fölszállott a páva televíziós tehetségkutató szereplőivel, utána a parlamentbe megyünk koronanézőbe, este pedig a budai Várban fejeződik be a program.

Nem kis teljesítmény egy igazából kicsinek számító alapítványtól.
Tavaly nagyon sok támogatást sikerült elnyernünk, így sok programot valósíthattunk meg. Amikor a Gyurcsány-kormány megszüntette az első Teleki Alapítványt, és a munkatársammal, Rédai Beátával elkezdtük újraépíteni a mostanit, volt egy jelszavunk: „Munkát vissza nem adunk!”. Ezt azóta is tartjuk, mindent elvállalunk, így persze a feladat is több. De nem baj, mert örömmel csináljuk. Különösen örvendetes, hogy az örökségvédelemért felelős miniszteri biztos, Dr. Földváry Gábor rendkívül elkötelezett a téma iránt, sokat és hatékonyan segít.

Szakmai szempontból mi jelentett különösen nagy kihívást?
Új feladatként kaptuk meg a Népi Építészeti Program koordinálását, amely évi 1,5 milliárd forintos keretből valósul meg. Ez a program korábban is létezett, de szinte láthatatlan maradt. Úgy kell láthatóvá tennünk, hogy közben nem szabad elszórnunk a pénzt. A népi építészet ráadásul szakmai szempontból az örökségvédelmen belül is különösen bonyolult terület. Nincsenek például éles határok a paraszti népi és a kispolgári népi építészet között, de ez a csoport a védett, funkcionális meghatározottságú épületcsoportok szinte teljes körével is közös halmazt jelenthet. Így beszélhetünk népi jellegű ipari emlékekről, vagy akár szakrális emlékekről is.

A Népi Építészeti Program anyaországi épületekkel foglalkozik, ugye?
Igen, miközben egyértelmű, hogy határon túl, különösen Erdélyben elképesztő tárháza van a népi építészetnek. Készült is már egy programvázlat a nemzetpolitikai államtitkárság támogatásával, Furu Árpád szerkesztésében arról, hogy ha lenne megfelelő forrás, mivel és hogyan lehetne ott kezdeni valamit. Hogy egyáltalán megtudjuk, egy ilyen program hozzávetőleg milyen forrásigényű lenne. Ha kevésbé ambiciózusak vagyunk, meg lehetne csinálni határon túl első lépésben egy tájházprogramot is. Pár éve jártam a Nagyszeben melletti Astra falumúzeumban. Ez voltaképpen az legnagyobb romániai skanzen, amelyből a román kollégáknak sikerült gyakorlatilag teljesen kihagyniuk a magyar és szász népi építészeti emlékeket. Van ott egy hatalmas térkép tájegységekkel, épülettípusokkal. Ezen a Székelyföld helyén üres folt látszik. Azt gondolom, hogy a trianoni évfordulón politikai értelemben is érdemes lenne támogatni egy olyan programot, amely a határon túli népi építészeti örökségünket, jelenlétünket dokumentálja és mutatja be az érdeklődőknek.

Melyek 2020 főbb feladatai?
Szeretném, ha a Népi Építészeti Program kibontakozna. Nemcsak pályázati szinten, hanem olyan értelemben is, hogy pozitív legyen a szakmai és szakmapolitikai visszhangja. Február 14-én rendezzük az első népi építészeti konferenciát, ez ebből a szempontból is fontos esemény lesz. Sokat várok attól, hogy Magyarországon közel 300 tájház van, amelyek egy jó részére bőven ráfér a teljes körű felmérés, a helyreállítás. Ezeknél nem merülne fel a kérdés, hogy népi építészeti emléknek számítanak-e, vagy sem, ráadásul nagyon fontos, hogy fennmaradjanak. Felvetődött tehát, hogy a Népi Építészeti Program keretein belül a tájházakkal is foglalkozunk.
Ami a Rómer Flóris-tervet illeti, tavaly kapott a program először nagyobb támogatást (az évi 250 helyett 500 millió forintot), így számos új projektbe kezdtünk bele, ezek nagy része idén folytatódik vagy valósul meg. A Rómer-terv idén is ugyanannyiból gazdálkodhat, így lesznek azért új épületek is. Van köztük néhány nagyon izgalmas. Például a Vajdaság: ezt eddig elég mostohán kezeltük, hiszen amikor a Teleki László Alapítvány megkezdte értékmentő tevékenységét, ott éppen háború dúlt, lassabban alakult ki az a kapcsolatrendszerünk, terepismeretünk, mint másutt. A másik ok, hogy ez a terület különösen megsínylette a török kort, épületei nagy része középkor utáni, és mivel igen gazdag vidék volt, még az egyszerű, 18-19. században épült falusi templomok jó része is valóságos katedrális. Egy-egy ilyen felújítása nagyon nagy falat, nagyon nagy a forrásigénye. De három éve elindult egy fontos állapotfelmérési program Káldi Gyula vezetésével, így ma már átfogó képünk van az ottani épületállományról, és tudjuk, hová érdemes forrást csoportosítani.

Ha jól tudom, van még egy nagyon izgalmas, eddig ismeretlen terep, amelyen eddig nem járt az alapítvány.
Igen: most először szeretnénk egy Kárpát-medencén túli értékes épületet felújítani. Konkrétan Forrófalvára megyünk, erre a hallatlanul érdekes, nagyrészt magyarul beszélő lakossággal rendelkező moldvai csángó településre, annak is Nagypatak nevű részére, ahol áll egy kicsi, katolikus fatemplom, középkori alaprajzzal, feltehetően 17-18. századi építménnyel. Elsőként kutatási-tervezési feladatokat végezzük el, aztán jöhet a felújítás.

Közben a felvidéki Borsiban zajlik a Rákóczi-kastély felújítása.
Az építészeti rész sínen van, ugyanakkor ez nagyon nagy beruházás, úgyhogy hetente jönnek elő újabb és újabb problémák. De haladunk. Elindultunk egy uniós pályázaton is, amely a környezet rendezését és fejlesztését célozza. Hiszen hiába újítunk meg egy műemléket, ha nincs ott és a környékén attrakció, amely odavonzza a látogatókat, nem lesz fenntartható. Borsi ráadásul sajátos hely: a kastély rekonstrukciója döntően magyar kormányzati forrásból valósul meg, ugyanakkor a fenntartással hosszú távon nem terhelhető az anyaország. Igyekszünk tehát minél inkább úgy alakítani a projektet, hogy később legyen annyi önálló bevétel, amely biztosítja a fenntartás nagy részét. Ezt szolgálja a majdan az épületben nyíló Rákóczi-kiállítás is: ezt a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) kreatív csapata fejleszti, és elvárásunk szerint rendkívül látogatóbarát és tartalmas tárlat lesz. Célunk továbbá a kiállítással és a helyszínnel is, hogy megmutassuk II. Rákóczi Ferenc politikai és államférfiúi nagyságát. Erről ugyanis, összevetve például a Kossuth-kultusszal, még mindig nagyon keveset tud a közvélemény.

Volt-e kedvenc projektje az elmúlt évben?
Így vagy úgy mindegyiket szeretem, de ha ki kell emelni valamelyiket, az a viski freskófeltárás. Öt évbe telt, mire sikerült meggyőznünk a presbitériumot és a püspökséget a munka fontosságáról. Kezdetben annyit tudtunk, hogy Lángi József restaurátor az ott nyitott kutatóablakok alapján állította, rendkívüli kincsre lelt. Hittünk neki, mindent megtettünk a feltárásáért. Megérte.