Híreink

Itt még nincs tartalom

Úgy tűnik, hogy az Ön által keresett tartalom nem található. Talán a keresés segíthet.

A középkori református templom felújítása a kárpátaljai Bátfán – Videóval!

Bátfa Kárpátalján, Ungvártól 10 kilométerre fekvő, 230 lelkes, nagyobbrészt magyarok lakta település. Református temploma a 14. században épült. A templomot 1667-ben és 1762-ben felújították, tornyát 1858-ban építették, majd 1910-ben átalakították. Az 1983-as felújítás alkalmával falait cementalapú vakolattal vonták be. A magyar kormány által létrehozott és finanszírozott Rómer Flóris-terv keretében a Teleki László Alapítvány 2015-ben elvégezte […]

Tovább olvasom

Borsi Rákóczi-kastély: aprómunka és finomítások

A felvidéki Borsiban álló Rákóczi-várkastély teljes körű felújítása a határon túli magyar műemlékvédelem kiemelt projektje. A felújítás a harmadik, utolsó ütemben tart, és a jelen állás szerint tartható a határidő. Ez azt jelenti, hogy jövőre – 2021 márciusában, a vezérlő fejedelem születésnapján – átadhatjuk a nagyközönségnek a II. Rákóczi Ferenc n.o. lebonyolításában felújított, főként a magyar […]

Tovább olvasom

Anyaországi támogatásból újult meg a Honvéd-emlékmű a Nyerges-tetőn

A Hargita megyei Nyerges-tető fontos és szimbolikus helyszín. A hágót 1849. augusztus 1-jén ezer székely honvéd védte a 12 ezer osztrák és orosz támadó ellen, és sokáig sikerült is tartaniuk állásaikat a túlerővel szemben. A csatára 1897 augusztusában emelt oszlop emlékeztet. Az emlékmű a környékén állított számtalan kereszttel és kopjafával a magyar és székely emlékezet […]

Tovább olvasom

Szenzációs eredmények a hárskúti templom festőrestaurátori kutatása során

A Kassától nyugatra fekvő, Gömör megyei Hárskút római katolikus templomát a 18–19. században többször is átépítették. Ennek ellenére az épület megőrizte néhány középkori részletét, például hosszháza befalazott tölcsérbélletes ablakait. Ez év tavaszán a magyar kormány által finanszírozott Rómer Flóris Terv keretében lefolytatott festőrestaurátori kutatás szenzációs eredményekkel járt, ugyanis a Peter Koreň vezette festőrestaurátor-csoportnak egy kiterjedt krisztológiai ciklus falképeit […]

Tovább olvasom

Rövidesen megjelenik a 2020. évi a Népi építészeti értékek megújulását támogató szakmai előkészítésre és épületfelújításra című támogatási felhívása

A Teleki László Alapítvány a Népi Építészeti Program keretén belül 2020 július 31-én a korábban megismert konstrukcióhoz hasonlóan ismét megnyitja a lehetőséget, támogatások igénylésére Népi Építészeti értékek megújulását támogató szakmai előkészítésre és épületfelújításra. A részleteket tartalmazó Tájékoztató 2020. július 31-én 8:00-kor jelenik meg, melyben bővebb információt találnak a kiírásról. A Népi Építészeti Program a műemléki […]

Tovább olvasom