Itt még nincs tartalom
Úgy tűnik, hogy az Ön által keresett tartalom nem található. Talán a keresés segíthet.
Nagyág település és római katolikus templomának rövid története
Az erdélyi Hunyad megyében, Dévától 24 kilométerre fekvő Nagyág (románul Săcărâmb, németül Sekerembe) település első írásos említése 1465-ből való egy történeti szótárban. Kezdetekben a német telepesek Kálváriahegynek is nevezték településüket. A település sikerének záloga az itt fellelhető nagy mennyiségű színesfémek – elsősorban arany – könnyű kitermelhetősége volt. A település tehát csehországi és német bányászokkal benépesített […]
Tovább olvasom→Műemlékvédelmi konferencia résztvevői Borsiban
Az ICOMOS (Műemlékek és Műemlékhelyszínek Nemzetközi Tanácsa) nemzetközi szakmai civil szervezet Magyar Nemzeti Bizottsága 2019. október 3–5-én Sátoraljaújhelyben tartotta Történeti Város és vidéke című XXIX. Országos Műemléki Konferenciáját. A résztvevők Sátoraljaújhely, Hercegkút, Zemplén Vármegye Levéltára és egyebek mellett október 5-én ellátogattak Borsiba is, a helyreállítás alatt álló Rákóczi-várkastélyhoz. Itt a felújítás egyik tervezője, Wittinger Zoltán […]
Tovább olvasom→Betlenszentmiklós: anyaországi támogatással állítják helyre az unitárius templomot
Az erdélyi Fehér megyében, Nagyenyedtől 50 kilométerre lévő Betlenszentmiklóson október 2-án rövidzárlat miatt kigyulladt az unitárius templom tornya. A tűzoltók megállították a tűz továbbterjedését, ám a toronysisak megsemmisült. Használhatatlanná vált a templom 1631-ben öntött nagyharangja is. A határon túli magyar műemlékek felújításával foglalkozó Teleki László Alapítvány felvette a kapcsolatot a betlenszentmiklósi unitárius közösséggel, és megegyeztek, […]
Tovább olvasom→Eredményesen lezárult a Népi Építészeti Program kérelem-benyújtási időszaka
Magyarország Kormánya a 2017. évben életre hívott Népi Építészeti Program megvalósításával a Teleki László Alapítványt bízta meg a Népi Építészeti Program folytatásáról szóló 1021/2019. (II.6) számú módosított kormányhatározattal. A Teleki László Alapítvány, mint Megvalósító gondozásában 2019. június 24-én jelent meg a Tájékoztató a 2019. évi Népi Építészeti Program keretében igényelhető támogatásról. A 30 napos […]
Tovább olvasom→Meghívó
A Teleki László Alapítvány és a Gidófalvi Református Egyház tisztelettel meghívja a Rómer Flóris Terv keretében felújított gidófalvi református templom falképeinek ünnepélyes átadására 2019. október 12-én, 11.00 órára. Hálaadó istentiszteletet tart Nt. Szegedi László az Erdélyi Egyházkerület Generális Direktora. Köszöntőt mond Dr. Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója. A templom és a falképek helyreállításáról […]
Tovább olvasom→