Kitüntették Káldi Gyulát, a Teleki László Alapítvány kurátorát
Augusztus 19-én az államalapítás napja alkalmából kitüntetéseket adott át Budapesten Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Kollégánk, Káldi Gyula, a Teleki László Alapítvány kuratóriumának tagja, Pro Architectura és Forster Gyula-díjas építész a magyarországi és a határainkon túli magyar épített örökség védelmének szentelt életműve, értékteremtő építészeti tervezői tevékenysége elismeréseként a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét kapta. Káldi Gyulával készült […]
Tovább olvasom→MÓDOSULT FELTÉTELEK MELLETT AUGUSZTUS 15-ÉN ÚJRA ELÉRHETŐ A NÉPI ÉPÍTÉSZETI EMLÉKEK FELÚJÍTÁSÁT ÉS AZOK SZAKMAI ELŐKÉSZÍTÉSÉT IS CÉLZÓ TÁMOGATÁSI LEHETŐSÉG
A Magyar Kormány által létrehozott Népi Építészeti Program veszélyeztetett, műemléki értéket képviselő vidéki épített örökségünk megóvása, megőrzése, fenntartása érdekében nyújt támogatási lehetőséget. A Program célja, hogy vissza nem térítendő támogatást nyújtson olyan védett épületek tulajdonosainak – szervezeteknek és magánszemélyeknek –, amelyek népi építészeti értéket képviselnek. A forráson keresztül a Megvalósító célja a hagyományos építészeti értékek, eredeti történeti […]
Tovább olvasom→FIGYELEM: Módosul az augusztusi támogatási kiírás megjelenése
Tájékoztatjuk a Tisztelt Érdeklődőket, hogy a 2022. augusztus 1-ére tervezett, népi építészeti emlékek felújításának szakmai előkészítésére és felújítására igényelhető támogatási kiírás megjelenése későbbre tolódik. Az új kiírásokhoz tartozó online felület Informatikai fejlesztései miatt a támogatási kiírás várhatóan augusztus 15-én jelenik meg. Kérjük, kísérjék figyelemmel híreinket a kiírás pontos megjelenéséről.
Tovább olvasom→Augusztusban újra megjelenik a népi építészeti emlékek felújítását és azok szakmai előkészítését is célzó támogatási lehetőség
A Magyar Kormány által létrehozott Népi Építészeti Program veszélyeztetett, műemléki értéket képviselő vidéki épített örökségünk megóvása, megőrzése, fenntartása érdekében nyújt támogatási lehetőséget. A Program célja, hogy vissza nem térítendő támogatást nyújtson olyan védett épületek tulajdonosainak – szervezeteknek és magánszemélyeknek –, amelyek népi építészeti értéket képviselnek. A forráson keresztül a Megvalósító célja a hagyományos építészeti értékek, eredeti történeti […]
Tovább olvasom→Fedél kerül a pókafalvi romtemplomra
A Székás (Székes) völgyének egykori, magyarok, szászok és románok által lakott települése Vingárd és Pókafalva. Pókafalva jelenlegi református templomának építéstörténete 1416-ban kelt, amikor László szebeni prépost a pálosok részére kolostort épített. 1418-ban a pálos kolostort egy búcsúengedély kapcsán említették. 1533-ban török beütés miatt a ferencesek elmenekültek. A későbbiekben a plébániatemplomot a lutheránusok, a kolostortemplomot a […]
Tovább olvasom→Augusztusban Nagyszebenbe vándorol az Ideje az építésnek című kiállítás
Az Ideje az építésnek c. kiállítás a Teleki László Alapítvány és a Magyarság Háza közös projektje. A tárlat a magyar kormány által létrehozott és finanszírozott, a Teleki Alapítvány szervezésében működő Rómer Flóris-terv keretében megvalósult felújításokat mutatja be. A 2018-ban megnyitott vándorkiállítást igyekszünk a Kárpát-medence minden szegletébe eljuttatni, így az járt már – a teljesség igénye […]
Tovább olvasom→A középkori falképek feltárása és konzerválása Alsótőkön
A csöppnyi Kolozs megyei település, a részben magyarok lakta Alsótők református temploma értékes műemlék épület, amely középkori falképeket rejt. A Teleki László Alapítvány a Rómer Flóris-terv keretében adott megbízást Kiss Lóránd Granasztói György-díjas falképrestaurátornak https://www.telekialapitvany.hu/kiss-lorand-falkeprestaurator-kapta-a-granasztoi-gyorgy-dijat/ a falképek feltárására és konzerválására. Elkészültek a templombelső vakolatjavításai és a belső meszelés is. A feltárás során sikerült meghatározni a falképek korát: […]
Tovább olvasom→Császlóc és Kincseshomok: két kárpátaljai templom felmérése készült el
Kárpátalján elkészült két római katolikus templom műszaki kivizsgálása és felmérése. Az erről szóló jelentéseket Szarvas Péter ungvári építész készítette el – ezekből idézünk. Császlóc Ungvártól délre, a nagydobronyi út mentén található főleg magyarok lakta település. Egyetlen temploma a falu központjában, egy vaskerítéssel körülvett enyhe magaslaton áll, amely valamikor sánccal volt körülvéve. Évszázados fák terebélyes lombozatának […]
Tovább olvasom→Vízitúrázni Rákóczi földjén
Július 4-én adták át a felvidéki Borsiban a vízitábort, amely hozzájárulhat ahhoz, hogy a Bodrog felső, szlovákiai szakasza az eddigieknél jobban felkerüljön a vízitúrázók térképére. „Már 2015-ben eveztem erre a barátaimmal, amikor az alapítványunk még nem foglalkozott a borsi Rákóczi-kastély teljes felújításának projektjével – meséli Dr. Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója. – A […]
Tovább olvasom→