Granasztói György 1938-ban született Budapesten. Történelem-francia szakon szerzett diplomát, dolgozott a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársaként, Atelier néven magyar-francia posztgraduális műhelyt alapított, volt Magyarország NATO-hoz akkreditál belgiumi és luxemburgi nagykövete, Orbán Viktor miniszterelnök főtanácsadója. Tudományos területen a társadalomtörténet, a történeti demográfia és a várostörténet kérdéseit vizsgálta.
Számos szakmai és társadalmi tevékenysége mellett 1999 és 2006 között a Teleki László Intézet igazgatója volt, majd a Teleki László Alapítvány kuratóriumi elnökeként szerzett elévülhetetlen érdemeket a Kárpát-medencei magyar épített örökség védelmében végzett munkájával. A kuratóriumi elnöki posztot 2016. augusztus 19-én bekövetkezett haláláig töltötte be.
Granasztói György gazdag és izgalmas életútjáról most portréfilm készült, amelyben szó esik a Teleki Intézettel, majd Alapítvánnyal végzett munkájáról is. A film ide kattintva tekinthető meg.